Tanáraink

Oktogon Tánc Centrum

Nagy Enikő

Nagy Enikő

Névjegy

Telefon:

Web: http://tanciskola.hu

Bemutatkozás

"Vannak, akik érzik az esőt, a többiek csupán vizesek lesznek."
- Bob Marley

Gyermekkoromban táncos gimnasztikán ismerkedtem meg táncos jellegű mozgásfajtával, amit később egy rövid időszak követett a latin táncok világában, illetve az általános iskola jóvoltából négy évig néptáncoltam. Aktív, több mint tizennégy éves zenetanulás (cselló) miatt csak néha tértem vissza a tánchoz (hip-hop, showtánc), majd egy kis kitekintő következett a Ferencváros torna szakosztályában. Muzikális oktatásom meghatározó volt abban is, hogy a mozgásban is kerestem a művészi megnyilatkozás lehetőségét, és törekedtem rá, hogy a zenét ne csak eszközként használjam a mozdulatsorok mellett. Emiatt a tornát abbahagyva, 2015-ben találtam rá, majd kezdtem napi szinten foglalkozni a jazztánccal, balettel és a kortárstánccal, fél év múlva pedig a modernnel. Különböző kurzusokon ismerkedtem meg a Limón- és Horton technikákkal, a kortárstánc mesterenként eltérő mozdulatvilágával, illetve a Raza Hammadi féle art-jazz-el, ami számomra a legotthonosabb táncstílus.

2017-től az Elit Képzés résztvevőjeként folytatom a tánctanulást. Pedagógiát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanulok, óvodapedagógia szakon.
Kurzusok és mesterek:
• Földi Béla
• Kőnig István
• Lakatos János
• Zachár Lóránd
• Raza Hammadi
• Grecsó Zoltán
• Vasas Erika
• Domán Dalma
• Barbarics Zsófia
• Sándor Tímea
• Buday Melinda
• Wéber Edina
• Bakó Gábor

Oktogon Tánc Centrum Egyesület

1062 Budapest, Aradi utca 1.,
Postacím: 1399 Budapest, Pf. 605.

  • dummy+36 (1) 302-3434

  • dummy+36 (30) 526-5485

  • Általános információk: info@tanciskola.hu

  • Tanfolyami információk, jelentkezés: recepcio@tanciskola.hu

Hírlevél feliratkozás

Add meg E-mail címed és iratkozz fel hírlevelünkre!

Keresel valamit?